Olyan kicsattanóan szép az idő, hogy alig bírok megmaradni a négy fal között. Ilyenkor még jobban vágyódom a Balaton partjára, mint általában. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én az első melegebb napokon már elkezdem tervezni a nyári programokat – a Balaton természetesen mindig első helyen szerepel 😉 Addig is, amíg a nyári strandszezonra, vagyis esetemben inkább a vízparton olvasgatás szezonjára várok, hoztam Nektek egy balatoni könyvajánlót. Valamennyi könyv a magyar tengerről szól – találtok közte Balaton-felvidéken játszódó családregényt, gasztrokönyvet és képes albumot is.
Tóth Gábor Ákos: Édesvízi mediterrán (21. Század Kiadó)
A Kanadában élő, de magyar felmenőkkel bíró T. G. Oaks boldogan élte álmosítóan unalmas életét. Egy váratlan örökség miatt kelletlenül hazalátogat Magyarországra, hogy új tulajdonosként birtokba vegye a Balaton-felvidéki házat. A pár napos látogatásból végül életreszóló szerelem lesz – főhősünk szerelembe esik a magyar tengerrel, a tóparti faluval és különc lakóival.
A toszkán és provanszi minták ihlette újrakezdés-történet és gasztroregény ízesen, színesen és illatosan szippantja be az olvasót a Balaton-felvidék elbűvölő, olykor kedvesen esetlen, de jólesően ismerős világába. A humoros helyzetekben sokan magunkra ismerhetünk, függetlenül attól, hogy a Balatonnál élünk vagy csak nyaralni járunk oda. Mégis, a könyv azt hiszem azoknak fog igazán sokat adni, akik jól ismerik és szeretik a Balaton világát – a tóparti kis településeket, ahol az öntudatos helyieknek a Balaton a világ közepe, és hol büszkén, hol bosszankodva fogadják a tópartra özönlő turisták áradatát.

Az író és családja kalandjait immár négy kötetben követhetjük a magyar tenger partján. Én kissé rendhagyó módon az utolsó két kötettel kezdtem, de szeretném a másik kettőt is elolvasni 🙂 Ha könnyed, „agykikapcsolós”, szórakoztató olvasmányra vágytok, remek választás!
Kalas Györgyi: Magyar tengeri gasztrokönyv (Jaffa Kiadó)
Kalas Györgyi gasztronómiai újságíró új könyve, a Magyar tengeri gasztrokönyv az újhullámos Balaton legfőbb kérdéseit járja körbe. Hosszabb-rövidebb történetekben mutatja be a balatoni büféforradalom és a „négy évszakos Balaton” kezdeményezés legfontosabb eseményeit és szereplőit. Hogy lett hekk a csacsihalból? Hogyan kerül a ponty a kiflibe? Miből készül a Bazalt-burger? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphattok, ha elolvassátok a könyvet.

Kalas Györgyinek kb. tíz évvel ezelőttig nem volt semmilyen balatoni kötődése; kisgyerekes anyaként lett balatonfőkajári nyaralótulajdonos, amikor is családjával elindult felfedezni a környéket. Minden nyarat a tónál töltenek, így sorra végiglátogatták és végigkóstolták az újdonságokat. Majd elkezdett írni róluk. Mindenekelőtt az emberekről, akik az ételek és a helyek mögött állnak: kik ők, miért jöttek a Balatonhoz, miért pont ott nyitott éttermet, ahol… Így született meg ez a könyvecske, aminek a borítója egyébként egészen szépséges, Balaton-színben pompázik 🙂
Dr. Kovács Emőke: Régi Balaton
Dr. Kovács Emőke történész, Balaton-kutató közel húsz éve foglalkozik a Balaton történeti hagyományaival, kultúrtörténetével. Régi Balaton című könyve a Balaton 19. és 20. századi történetével foglalkozik. Hosszabb-rövidebb történeteket találunk a kötetben, valamennyi kutatásokhoz, olvasmányélményekhez, érdekes történetekkel, emberekkel, jelenségekkel való találkozásokhoz kötődik. Olvashatunk többek között a balatoni borvidék történetéről, a balatoni fürdőkultúra kialakulásáról és a reformkori Balaton világáról is. Tudtátok például, hogy eleink egészen az 1900-as évekig nem igazán fürödtek a Balatonban? Vagy hogy honnan ered az északi és a déli part “rivalizálása”? Olvassátok el Emőke könyveit és kiderül 😉

A Régi Balaton mellett Emőkének további két könyve foglalkozik a Balaton kultúrtörténetével: a 2007-ben megjelent A 19. századi Balaton világa, illetve a 2013-as A régi idők Balatonja. Legújabb kötete pedig a napokban jelenik meg Balatoni impressziók címmel, mely 19-20. századi balatoni sorsokat, helyeket és történeteket sorakoztat fel.
A balatoni élettörténetek sorában ismertebb és kevésbé ismertebb emberekről is olvashatunk, például Flament Lajosról, a neves siófoki kertészről; vagy olyan magyar írókról, akik szerették és műveikben is többször megörökítették a balatoni életet, mint Krúdy Gyula vagy Karinthy Frigyes. Megismerkedhetünk továbbá különféle balatoni helyek különleges, kevésbé ismert történeteivel, valamint olvashatunk a Balaton kultúrtörténetének fontos, de sokszor a háttérben maradó jelenségeiről, például a tihanyi gardahalászatról, a balatoni viharjelzés kialakulásáról, vagy akár a tavi fényképészet kezdeti időszakáról.
Emőkét van szerencsém személyesen is ismerni. Csodálatos, hogy milyen elhivatottan foglalkozik a Balatonnal – számára a kultúra szenvedély, a Balaton pedg örök szerelem! Öröm hallgatni, ahogy a magyar tengerről mesél. Nagyon várom már az új kötetet – a hozzám hasonló Balaton-imádóknak kötelező olvasmány;)
Zóka Gyula, Matyovszky Márta: A Balatonfelvidék – Magyar örökség sorozat (Kossuth Kiadó)
Ez a szépséges album a Keszthelyi-fennsíktól, a Tapolcai- és a Káli-medencén keresztül a Tihanyi-félszigetig, Balatonkeneséig tekinti át a Balaton-felvidék természeti szépségeit, történelmi és kulturális emlékeit. Sok hozzáfűznivaló nem is marad, a képek önmagukért beszélnek – elég csak belelapozni, és máris a Balaton-felvidékre vágyódsz. Még szerencse, hogy jön a nyár 😉


Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON és FACEBOOKON! 🙂 🙂