újrakezdés-történet · dráma · kortárs · lélekmelengető

Apránként felépíteni magadat »Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van«

20190410_100007A történet főhőse a harmincas évei elején járó Eleanor, aki egyedül éli monoton életét. Pénzügyi asszisztens, aki szívből utálja a munkáját; rejtőzködő entellektüel, akit időnként mélységesen megveti a körülötte lévő emberek egyszerűségét; magányos farkas, aki köszöni, tökéletesen jól van; akinek életében mindennek megvan a maga helye és ideje. Legalábbis első ránézésre.

Eleanor minden nap vesz magának ebédre egy szendvicset, megfejti a napilap keresztrejtvényét. Minden héten egyszer beszél Anyukával, szigorúan telefonon, óraműpontossággal szerda este 7-kor. Minden pénteken munka után elmegy bevásárolni a Tescoba.

Mirelit pizzát vesz és vodkát. 3 litert.

Eleanor több liternyi vodkával üti ki magát minden hétvégén. Amiben senki sem zavarja meg, hiszen A) hétfőn mindig összeszedetten, makulátlanul és precízen folytatja a munkát, ahol az előző héten abbahagyta; B) Eleanor végtelenül magányos.

A legjobb barátja egy szobanövény; nincs senki az életében, aki egy jó szót szólna hozzá, vagy megkérdezné tőle, hogy van. S ami a legrosszabb: Eleanor számára ez így természetes, így megszokott.

Eleanor rendkívül racionális, és többnyire a végletekig engedelmes. Ezért Anyuka rábeszélésének engedve elhatározza, hogy keres egy társat magának. Ki is szemeli a szerinte legmegfelelőbb személyt és precízen kidolgozott haditervvel készül a csábításra. Aztán egy váratlan esemény és egy váratlanul felbukkanó illető teljesen összekuszálja a jól kitervelt menetrendet és a dolgok nyilván teljesen másként alakulnak, mint azt Eleanor eltervezte.

20190409_133234

A végkifejlet azonban nem olyan magától értetődő és habkönnyű, ahogyan azt akár a könyv fülszövege, akár talán ez az ajánló is sejtetheti.

Senkit ne tévesszen meg a színpompás borító, a kedvesen egyszerű fülszöveg vagy a könyv sokszor vicces, könnyed hangvétele. Eleanor története torokszorító – egy súlyosan bántalmazott fiatal nőről van szó, aki ugyan köszöni, jól van, de csak azért, mert soha nem volt senki, aki törődött volna vele annyira, hogy megmutassa: milyen értékes ember valójában és mennyivel többet érdemel.

Végtelenül szívmelengető volt követni, ahogy Eleanor felfedezi maga körül a világot, és ahogy újra felépíti önmagát; végigkísérni a kalandjain, a társas érintkezés rejtelmes világába tett próbálkozásain, a rácsodálkozásain. Egyszersmint hihetetlenül elgondolkodtató volt látni mindezt – hogy mennyi mindent veszünk természetesnek, ami pedig kemény tanulás; mennyi bátorságra van szükség ahhoz, hogy az ember merjen kötődni valakihez és változtatni az életén…

“– Akkor majd találkozunk, ugye? – köszönt el. – Vigyázz magadra! 
Úgy hangzott, mintha mindkét állítást tényleg komolyan gondolta volna: hogy valóban hamarosan találkozunk, és hogy szeretné, ha vigyáznék magamra. Melegséget éreztem, olyan kellemes, fényes érzést, amit a forró tea nyújt egy hideg reggelen.”


Értékelés: 5/55komod


Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON és FACEBOOKON! 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s