Matthew Thomas regénye a Libri és a JAK közös világirodalmi sorozatában, az Artpop könyvek sorában jelent meg két éve. Ebben a sorozatban jelentek meg egyebek mellett Jessie Burton A babaház úrnője és A múzsa című regényei, amiket nagyon szerettem, ezért is kezdtem el figyelni a többi kötetet. Sajnos azonban nincs mit szépíteni rajta, ez a könyv nekem nagy csalódás volt.
A történettől is többet vártam, a legnagyobb bajom mégis az volt, hogy túl van írva, úgy 150 oldallal, ami nem tesz érdemben hozzá se a cselekményhez, se az élményhez. Kb. a könyv közepénél azt vettem észre, hogy már viszonylagos érdektelenségben, inkább csak kitartásból olvasok tovább. Persze hiba volna azt mondani, hogy ez egy rossz könyv – korántsem erről van szó. A legnagyobb erőssége kétségkívül a szereplőiben rejlik – szerethető, jól kidolgozott karaktereket vonultat fel. Vannak érdekes fordulatok a történetben – bizonyos részek nagyon megfogtak, és mindig megörültem, hogy na most, végre beindul a történet! De ezek sajnos inkább csak felvillanások voltak.
A történet főhőse Eileen, akit tizenéves kislányként ismerünk meg; lényegében
az ő életét követhetjük végig. A lány szülei Írországból vándoroltak ki egy jobb élet reményében az USA-ba. A család élete nem nevezhető épp kiegyensúlyozottnak: a reménykedést egyre inkább a kiábrándultság váltja fel. A lánynak hamar meg kell tanulnia felnőttként viselkedni, és gondot viselni magáról és a szüleiről.
Eileen legfőbb célja csakhamar az lesz, hogy maga mögött hagyja a fojtogató családi légkört, és többre vigye, mint a szülei. Innentől kezdve életét, minden egyes tettét alapvetően ez a törekvés határozza meg: előrébb jutni. Ápolónőnek tanul, bár egyetemre vágyik, de körülményei miatt csak erre van lehetősége. Egész életében kísérti azonban a gondolat, bárcsak tanulhatott volna orvosnak vagy jogásznak – mennyivel többre vihette volna!
A férjhez menésben is elsősorban a kitörés és az előrelépés lehetőségét látja. Végül Edmund Learyt, a jóravaló családból származó, jóképű és ígéretes biológus kutatót választja, aki reményei szerint megfelelő küzdőtársa lesz az életben és ajtót nyit számára egy jobb jövőre. Egészen hamar kiderül azonban, hogy Edmund nem váltja be a hozzá fűzött reményeket: más értékek vezérelik az életben, és számára a boldogulás, a siker is egészen más jelentéssel bír, mint feleségének. Visszautasítja a felkínált előléptetéseket, a vonzó áthelyezési lehetőséget, mert ragaszkodik tanári hivatásához. Egyáltalán, elégedett azzal, ami van, nem vágyik többre és még többre. Bár szerelmi házasságban élnek, a kapcsolatuk az évek során keserű színezet kap.
Egy fiuk születik, Conell . Onnantól kezdve Eileent nemcsak saját boldogulása hajtja, hanem a fia sorsa felett érzett aggodalom; a lehetséges legjobb jövőt biztosítani neki, hogy mindazt megkaphassa, amit ő nem kaphatott meg és mindaz lehessen, ami ő nem lehetett.
Egy váratlan betegség azonban alaposan keresztbe húzza Eileen terveit. Nem akarom teljesen lelőni a poént, annyit azonban elárulhatok, hogy innentől áthelyeződnek a hangsúlyok. A cél tényleg a túlélés lesz: végre megvan a vágyott otthon, a vágyott környéken, mégis hiába, ha nincs, aki befejezze a felújítást, vagy aki élettel töltené meg az impozáns szobákat, vagy esténként elüldögéljen a verandán, élvezve a kemény munka gyümölcsét.
Eileen végképp egyedül marad az álmaival.
Valójában mindvégig egyedül volt. Eileen egész életét a küszködés határozta meg. S mire jutott vele? Ne értsetek félre, csodálatra méltó, ha valaki ambíciózus, lelkes és elszánt, akinek vannak céljai és hajlandó megdolgozni értük. De. Mit ér vele, ha közben nem éli meg, ha lényegében észre sem veszi az életet? Ha nem tudja kiélvezni, ameddig eljutott, mert máris új cél után kutat, folyton a távolba tekintget? Az volt az érzésem, hogy Eileen az egész életét valami megfeszített figyelemben, végtelen nyugtalanságban élte végig.
Mégis, elítélni mindezért nyilván nem lehet. Hiszen a nő sorsa sok tekintetben tragikus: a magányos küzdelem az álmaiért; aztán a betegség – ez a tőle független sorscsapás, ami a korábbinál is több terhet rótt rá. Amit egyébként méltósággal és határtalan erővel visel. Egyszerűen csak jobban akart élni, mint a szülei; a gyerekének pedig még a sajátjánál is szebb életet akart biztosítani. Ahogyan emberek tízezrei, milliói szerették volna abban az időben, bízva a nagy amerikai álom megvalósulásában – egyre hajszolva a siker és a jólét tűnékeny délibábjait. Van azonban, ami felett az embernek nincs hatalma, akárhogy is igyekszik. Ezért kell örülni annak, ami van, amíg van. Azt hiszem, Eileen története nekem ezt tanította meg.
Értékelés: 3/5
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON és FACEBOOKON! 🙂 🙂
Kis piros könyveskomód 