Adott két újságíró barátnő, akik szókimondó és hihetetlenül vicces levelekben tárgyalják ki nap mint nap a magánéletük történéseit. Mindezt a munkahelyi levelezőszerveren. És adott egy kedves, félénk informatikus srác, akinek az a feladata, hogy a kollégák céges levelezését ellenőrizze és szűrje. Szívmelengető és elképesztően szórakoztató regény barátságról, (első látás előtti) szerelemről és arról, hogyan lépjük túl a saját árnyékunkat.
Rainbow Rowell mindkét korábbi regénye (Eleanor és Park; Fangirl) hatalmas kedvencem, ezért már nagyon vártam az új könyvet. Nem csalódtam: ez a regény is éppolyan jólesett a lelkemnek, mint egy csésze forró kakaó egy hideg téli napon.
A történet a kilencvenes évek végén, az ezredforduló előtti és utáni hetekben játszódik, egy napilap szerkesztőségében. A filmkritikákat író Beth és a szerkesztőként dolgozó Jennifer évek óta nemcsak kollégák, hanem bizalmas jó barátnők is, akik fittyet hányva a szerkesztőségi szabályokra, magánlevelezéseiket is a munkahelyi levelezőszerveren keresztül bonyolítják. Tudják, hogy valaki olvassa a leveleiket, és azt is, hogy jobban kéne vigyázniuk a szájukra, mégse teszik. Szabadszájú és vicces levelekben beszélik meg az életüket, problémáikat, örömeiket. (Néha zavart is, hogy a lányok látszólag sose találkoznak, csak leveleznek, hiszen minden apró történést írásban elemeztek ki. De hát értem én, ez a koncepció alapja, enélkül nem működött volna ez a félig-meddig levél-regény.)
Jennifer férjnél van, éppen a babaprojekt van terítéken; Beth pedig majd meghal azért, hogy rocksztár barátja végre feleségül kérje. Nagyon szerethető, fiatal, életvidám nők – éppen olyanok, mint Te vagy én; hétköznapi gondokkal, dilemmákkal. Csak az átlagosnál jobb humorral és íráskészséggel! 😀 De tényleg, Rowell egyszerűen brillírozik ezekben a levelekben: telis-tele vannak sziporkázó, ironikus, intelligens humorral, a létező legjobb fajtából!
“Beth Jennifernek: Igazad van. Szeretem az esküvőket. A húgomat utálom.
Jennifer Bethnek: Miért?
Beth Jennifernek: Alapvetően azért, mert hamarabb megy férjhez, mint én. És mert olyan vagyok, mint a csinoska nővér egy kosztümös filmben. „De Apám, Gwen nem mehet férjhez előttem. Én vagyok a legidősebb.”
Jennifer Bethnek: Jaj, imádom a kosztümös filmeket, különösen, ha Colin Firth is játszik bennük. Olyan vagyok, mint Bridget Jones, csak tényleg kövérben.
Beth Jennifernek: Ó… Colin Firth. Csakis kosztümös filmekben kéne szerepelnie. A kosztümös filmekhez pedig csakis őt kéne választani főszereplőnek. (Egy csillaggal több, ha Colin Firth is szerepel. Két csillag Colin Firthért csini mellényben.)”
A levelekbe nemcsak az olvasó leshet bele, hanem Lincoln, a fiatal informatikus srác is, aki internetbiztonságisként dolgozik a lapnál. A jól hangzó pozíció valójában annyit jelent, hogy neki kell olvasnia és szűrnie a kollégák levelezését; s ha valakit szabálysértésen kap, figyelmeztetni. Mások levelezésének olvasása, és a hosszú, tétlen órákkal teli éjszakai műszak cseppet sem motiválja, sokkal inkább mélységesen zavarba hozza és elkeseríti.
Lincoln nem igazán találja a helyét az életben: első nagy szerelmét és csalódását máig sem heverte ki; a többdiplomás srác az egyetemen sokkal otthonosabban mozog, mint a felnőttéletben. Per pillanat egyedülálló édesanyjánál lakik. Persze mindez „csak átmeneti”, amíg ki nem találja, mit is akar kezdeni magával – ez azonban nem megy olyan egyszerűen, mint szeretné. Lincoln a regény elején eléggé lúzer srácnak tűnik: kedves, okos, figyelmes, de elég elveszett. Szerencsére ez megváltozik: öröm nézni, ahogy fokozatosan magára talál.
Ez nem teljesen független attól, hogy napról napra beleolvas Beth és Jennifer levelezésébe. Eleinte eléggé lelkiismeretfurdalása van miatta, de ahogy egyre jobban megismeri és megkedveli a csajokat, különösen Betht, már nem bír leállni. Sőt, egy idő után már nem is figyelmezteti őket, nehogy lemaradjon az újabb és újabb történésekről…
“Lincolnnak tetszett, hogy Beth olyan figyelmes, amikor Jennifer a házasságáról és Mitchről beszél. Tetszettek neki a testvérei, főnökei és önmaga ellen intézett kirohanásai. Próbált nem odalenni érte, hogy Beth egész jeleneteket tud idézni a Szellemirtókból, hogy szereti a kung fu filmeket, és névről ismeri az összes eredeti X-Mant – hiszen ilyen okokból csak egy Kevin Smith- filmben esik szerelembe az ember.
Szerelembe esett? Vagy épp most esik szerelembe?”
Nincs mit tagadni, a leveleket olvasgatva Lincoln szépen lassan beleszerelmesedik Bethbe, látatlanul. Igen ám, de ha össze is szedi a bátorságát, hogy randira hívja, hogyan magyarázza meg, hogy ennyire jól ismeri? Egyre jobban fél attól, hogy ez a lehetetlen helyzet miden esélyét lerombolja, mielőtt még bármi történhetne.
Valószínűleg nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom: a végén minden jóra fordul. De az, hogy sejteni lehet a végét, egy csöppet sem von le a könyv értékéből. Öröm volt picit belesni ezeknek a kedves, szerethető, hétköznapi embereknek az életébe: végigkövetni, ahogy Lincoln egyre inkább magára talál; jó volt egy kicsit Beth és Jennifer barátnője lenni, osztozni az örömeikben és szívfájdalmaikban. Szívmelengető, jólesően édes, hangos kacagásra késztető történet; ez a könyv hosszútávú társ lesz, amit szürkébb napokon jólesik újra és újra elolvasni.
A könyvet köszönöm a Scolar Kiadónak!
“Vannak pillanatok, amikor az ember el sem meri hinni, hogy valami csodálatos dolog történik vele. És vannak olyan pillanatok is, amikor teljes bizonyossággal tudja, hogy valami csodálatos dolog történik vele.”
Értékelés: 5/5
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON és FACEBOOKON! 🙂 🙂
Kis piros könyveskomód 