Milly Johnson könyvei szerencsére nem árulnak zsákbamacskát, pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk: szívmelengető történetre, kedves szereplőkre, bájos helyszínekre, némi szerelemre, ugyanakkor a könnyed szálakat mindig összefűzi valamilyen komolyabb, fajsúlyosabb témával is, ami elgondolkodtatja, tanulságként kíséri az olvasót azután is, hogy a regény visszakerült a könyvespolcra.
Nincs ez másként az írónő legújabb könyvében sem: az elsőre kicsit nehezen megjegyezhető című, Napsütés a Vadvirág Kunyhó felett c. regény egy fiatal lány és egy megmentésre váró állatmenhely történetét meséli el. A huszonéves Viv elszegődik dolgozni az Isten háta mögötti, kissé szedett-vedett menhelyre, hogy segítsen a könyvelésben és az adminisztrációban. A menhelyet az életvidám, örökké mosolygós Geraldine és a karizmatikus, de mindig mogorva Heath vezeti.
A szereplőket hamar megszerettem, bár a történet most kicsit lassabban indult be, mint azokban a Milly Johnson regényekben, amiket eddig olvastam (Teaház a sarkon; Délutáni tea a Napraforgó Kávéházban). Úgy a 100-150. oldal környékén kaptam rá igazán az ízére, addig hősiesen bevallom, voltak fejezetek, amiket átlapoztam. A regényben az állatmenhelyes főszál mellett ugyanis mellékszálként betekintést nyerhetünk Viv édesanyja és a barátnői, az Old Spice Girls csapat életének ügyes-bajos dolgaiba (najó, ezen a néven azért elég jót derültem :D), ami ebben a regényben kicsit feleslegesnek tűnt számomra – az öt barátnővel kapcsolatos események sokáig nem is igazán kötötték le a figyelmemet. Kivételt jelent Viv egyedülálló édesanyja, aki nem túl szerencsés a szerelemben és ismét egy bántalmazó kapcsolatban találja magát.
A menhely története is kényelmesen hömpölyög, szép lassan derül fény mindenre: mi fenyegeti a Vadvirág Kunyhót, mi elől menekült ide Geraldine, mi keserítette meg Heath-t és valójában miért vállalta el Viv a munkát.
Bár már az első oldalaknál lehetett sejteni, hogy ki kivel talál majd egymásra a történet végén, voltak benne jó kis fordulatok, meglepő csavarok. Az állatmenhely pedig külön kedvencem volt: eleve jó kis paradoxon, hogy egy olyan helyet kell megmenteni, ami sorsukra hagyott állatok védelmére hivatott, de emellett imádtam a pótlábas szamarat, a gőgös baglyokat, és az édes-melák hatalmas kutyát.
Mindent összevetve, kedves olvasásélmény volt, jó volt pár órára bevackolni magam a történetbe, és sodródni a szereplőkkel. Igazi kikapcsolódás volt.
A könyvet köszönöm a Pioneer Books Könyvkiadónak!
Értékelés:
3/5
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON is! 🙂 🙂
Kis piros könyveskomód 