Nem mindennapi ifjúsági regényt kaptam nemrég az Alexandra Kiadótól. Max – becsületes nevén Maxine – Einstein, a 12 éves árva zsenipalánta kislány élete látszólag hasonló mozzanatokból tevődik össze, mint bármelyik kiskamasz kortársáé. Játszik, iskolába jár, a barátaival tölti az időt. Nos, a hangsúly a LÁTSZÓLAGon van. Max ugyanis New York utcáin él család nélkül, és üres épületekben húzza meg magát más hajléktalanokkal együtt; intelligenciája az átlagnál jóval magasabb, ezért nem gyötri magát az általános és középiskolai tananyaggal, hanem rögtön egyetemre jár (meghekkeli a New Yorki Egyetem felvételi rendszerét – nincs is ennél hétköznapibb dolog a világon, ugye?). Imád sakkozni, és példaképe a híres tudós, Albert Einstein, akivel szívesen folytat képzeletbeli diskurzusokat. (Tudtátok, hogy szinte minden helyzetre fellelhető egy odaillő Einstein-idézet? Azt hittem, erre csak Coelho képes, vagy Micimackó :))
Max tehát közel sem mindennapi gyerek.
Egy nap titokzatos öltönyösök viszik magukkal a kislányt az egyetemről; látszólag árvaházba kerül, de valójában a rejtélyes Céghez akarják beszervezni. Ahogyan az lenni szokott, ha vannak rossz fiúk, kell legyenek jófiúk is. Max végül a nem kevésbé titokzatos, ám jóval szimpatikusabb csapathoz, a VHI-hoz kerül (Változást Hozók Intézete), ahol a világ legkiválóbb elméi dolgoznak olyan globális problémák megoldásán, mint az éhínség, vagy a vízhiány.
Az események gyorsan pörögnek, bonyodalmak, kalandos fordulatok, izgalmas ötletek követik egymást. A cselekmény olykor túlságosan mesésnek tűnt számomra, de ez nem feltétlenül baj, hiszen nem én vagyok a regény elsődleges célközönsége.
Ami viszont nagyon tetszett, hogy a könyv regényes, abszolút érthető és élvezhető formában beszél a természettudományokról. A mindennapi életből vett példák révén lehet rácsodálkozni a fizikai összefüggésekre és törvényszerűségekre; jobban megérteni a kvantummechanika vagy a sebesség kérdéseit.
Jópofa ötletnek tartom, hogy a regény végén néhány játékos fejtörő és kísérlet is található, amik még kézzelfoghatóbbá teszik az olvasottakat. A feladványokkal ellenőrizhetjük, mennyire sikerült megérteni a történetben felvetett tudományos kérdéseket, jelenségeket. A kísérletekkel pedig magunk is kipróbálhatjuk Max néhány ötletét.
Max nagyon szerethető hősnő: vagány, okos, bátor, szókimondó, ugyanakkor mégiscsak egy gyerek, aki kerei a helyét a világban és szeretne tartozni valahová, valakihez.
Nagyon szimpatikus a regény pozitív és motiváló hangneme is: okos kíváncsiságra és elfogadásra tanítja a gyerekeket; meg arra, hogy higgyenek önmagukban, az ötleteiben, és sose becsüljék le a képzelet erejét.
A könyv tele van inspiráló ötletekkel! Emlékeztet arra, hogy a gyerekek képesek a sémákon ívül gondolkodni –a megszokottól eltérő módon közelíteni egy kérdéshez, problémához. Azt hiszem, felnőtt fejjel ezt sokan elfelejtjük.
„Nincsenek megcsontosodott elképzeléseik. Nincsenek berögződött szabályaik arról, hogy mit hogyan kell csinálni Az elméjük nyitott. Friss szemmel nézik a világot és új ötletekkel közelítenek a problémákhoz. És ha engem kérdeznek, ennek a fáradt, öreg világnak éppen erre van szüksége.”
A kötet egyébként nagyon szép igényes, remek illusztrációkkal. Elvileg várható folytatása is, kíváncsian várom ennek a vagány kislánynak az újabb kalandjait 😉
A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!
Értékelés: 4/5
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON is! 🙂 🙂
Kis piros könyveskomód 