Nagy kíváncsisággal vágtam bele ebbe a könyvbe, de be kell vallanom, nem vagyok maradéktalanul elégedett: a történet megbicsaklott a mondanivaló súlya alatt.
Marlenka egy hetvenes idős hölgy, aki egész életében sodródott az árral és hagyta, hogy az élet megtörténjen vele – ahelyett, hogy kiállva magáért és álmaiért, a saját kezébe vette volna a sorsát. Persze nem volt egyszerű dolga, meg aztán mondani mindig sokkal könnyebb. Önző, már-már zsarnoki édesapa, tragikus körülmények között elhunyt édesanya, nárcisztikus legjobb barátnő és szintén egoista, önző férj jelentették a nő életének tartópilléreit. A regény végigkísér minket Marlenka életének mérföldkövein, meghatározó pillanatain, melyek mintegy válaszútként, alapjaiban befolyásolták a sorsa alakulását.
A regény fontos üzenetet hordoz: jól bemutatja, hogy a családi minták, döntések és cselekedetek alapjaiban határozzák meg és formálják – akár generációkon átívelve is – a leszármazottak életét. S arra is megtanít, hogy döntés kérdése, mihez kezdünk ezekkel a mintákkal: hatalmunkban áll, hogy amit kaptunk, amit magunkkal hoztunk, azt átszabjuk.
Szóval a mondanivaló alapvetően megérintett és mélyen elgondolkodtatott. Már csak azért is, mert magam is hasonló folyamatokon megyek keresztül, amióta tudatosan elkezdtem önismerettel és önfejlesztéssel foglalkozni. Pont ezért fáj annyira, hogy az üzenetet a szerző helyenként túl szájbarágósan próbálta átadni; a történet pedig kidolgozatlan és összecsapott lett. Villanásokat kapunk, amiből nagyjából összeáll a tejes kép, mégis, nagy hiányérzet maradt bennem. Túl hirtelen jönnek a nagy felismerések, túlságosan is varázsütésre történnek a változások. Túlságosan naiv a történet – számomra a kelleténél távolabb maradt a realitástól és hitelestől, mint jólesett volna. Különösen igaz ez a regény befejezésére.
Ugyanakkor nagyon tetszett a szöveg líraisága – ízlelgettem a szavakat, képeket, színeket és hangokat. Nagyon zavart viszont az az éles kontraszt, ami például Marlenka és Náncsi „hangja”, stílusa között feszült. A fejezetcímekkel sem vagyok kibékülve – szerintem sokkal elegánsabb lett volna a szöveg nélkülük. A borító viszont csodaszép.
A könyvet köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak.
Értékelés: 3/5
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON is! 🙂
Kis piros könyveskomód 