Hálistennek rengeteg jó könyvet olvastam mostanában; kaptam szép és kedves, gondolatébresztő és jó értelemben gyomorbavágó olvasmányélményeket is. Nevettem is, sírtam is. De ez a könyv… teljesen más dimenziókat nyitott, és olyan puha, biztonságos takaróként ölelt körbe a történet, amit már nagyon-nagyon rég nem éltem meg, és akkor is csak nagyon kevés alkalommal. Erősen kételkedem benne, hogy vannak szavak, melyek tisztességesen visszaadják azt az élményt, amit kaptam Erin Morgenstein új könyvétől, de azért próbálkozom. Igyekszem az áradozást visszafogni, és valami épkézláb véleményt megfogalmazni. Viszont a legelején leszögezném: ez a könyv valami csoda. De tényleg ♥
Vonzódom az olyan könyvekhez, melyeknél nem lehet egy mondatban – talán még egy bekezdésben sem – elmesélni, hogy miről is szól. A Csillagtalan tenger is ilyen – bár mondhatjuk, hogy történetekről szól, de ez csupán a teljes igazság felszínét kapargatja. A könyv mesél a történetek, az írott szó erejéről; és számomra arról is szól, hogy minden mindennel összefügg; hogy a legtöbbször van egy nagyobb összefüggés – egy nagyobb kép, amelynek az általunk ismert világ csak apró részlete. Aztán szól egy fiúról, aki keresi a helyét a világban, és gyökerezik benne egy mély meggyőződés, hogy a látható világ mögött sokkal több rejlik. Persze szerelmi történet is – vagyis inkább a szerelem története: az ősi nagy érzésről mesél, a közös történetről, aminek annyi megtestesülési formáját ismerjük. S természetesen könyvekről; olvasókról; egy rejtett földalatti világról, és titokról. is
A Csillagtalan tenger varázslatos mese egy rejtett, történetekkel és elfeledett könyvekkel teli világról, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el a különleges ajtókon; ez a világ tele van otthonos zugokkal, macskákkal, könyvespolcokkal és kopott-puha fotelekkel. Mindig tartogat újabb kalandokat, felfedeznivaló rejtélyeket, és elolvasásra, elmesélésre váró történeteket.
A történet elképesztően gazdag: úgy bomlanak szét az egymással összefonódott jelentésrétegek, mint a Matrojska baba rétegei: történet ágyazódik történetbe, ami még tovább szálazható. És minden mindennel összefügg.
A történet kvázi főhőse Zachary, aki egy titokzatos, szerző nélküli könyvet talál a könyvtárban – tele gyönyörű történetekkel, többek között egy varázslatos képzeletbeli helyről, a Csillagtalan tengerről. Elkezdi olvasni, majd talál egy fejezetet, ami róla szól – egy kb. 10 évvel azelőtti, valós élményéről. Zachary szeretnivaló különc, magának való könyvmoly, aki imád olvasni és videojátékokkal múlatni az időt – általában, jobban érzi magát az alternatív valóságokban, mint a „való világban”. Nyomozni kezd a furcsa könyv eredetével és a benne foglaltakkal kapcsolatban, majd végül egy furcsa álarcosbálban köt ki, ahol aztán megismerkedik egy férfival és egy nővel, és az egész addig ismert világa fenekestül felfordul. Eljut a Csillagtalan tengerhez, sőt olyan kulcsszerephez jut eme különleges hely történetének alakulásában, amiről álmodni sem mert korábban.
Erin Morgenstern könyve egy különleges, magával ragadó világba kalauzol el, amelybe elképesztően jó volt nyakig elmerülni, különösen ebben az őrült időszakban, amiket most élünk. A könyvet e-book formában kezdtem olvasni, amit ezúton is nagyon köszönök az Agave Könyvek kiadónak! De annyira beleszerettem, hogy kb. a 20. oldal után megrendeltem, hogy legyen meg rendes könyvként is. Arról nem is beszélve, hogy a Csillagtalan tengert nem elég egyszer elolvasni – biztos vagyok benne, hogy a többszöri újraolvasások alkalmával is tartogat majd valami apró részletet, vagy jelentésréteget, ami korábban rejtve maradt. Bosnyák Edit fordítása pedig csodálatos, gazdag, érzékeny és finom szövésű próza. Hogy a szépséges borítóról és belső oldalak finom grafikáiról ne is beszéljünk.
Nagyon köszönöm a könyvet, Agave Könyvek! 🙂
Értékelés: 5/5
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON és FACEBOOKON is! 🙂
Kis piros könyveskomód 