Őrült történészek, ha időutaznak» Jodi Taylor:Egyik átkozott dolog a másik után«

Ez a könyv teljesen elborult. Ezt szeretném a legelején leszögezni. Ha viszont ezt elfogadod, és amolyan kedves távolságtartással teszed magad túl az újabb és újabb őrültségeken – mert az őrültekel nem árt kedvesen bánni –, remekül fogsz szórakozni!

Jodi Taylorral a Semmi lány c. regénye kapcsán ismerkedtem meg, és azt annyira szerettem, hogy belevágtam ebbe a történetbe is. Semmiképpen sem bántam meg, bár az biztos, hogy a Semmi lány ezerszer-ezerszer jobban tetszett és kissé furcsállom is, hogy ugyanaz írta – másrészről elég nagy stílusbravúr, hogy ez a két könyv egy tollból származik!

Azt nagyon szerettem, hogy az Egyik átkozott dolog a másik után nem kíván többnek látszani, ami: egy vicces, agyament, abszolút szórakoztató könyvnek. Az alapötlet szerintem egészen szuper: vegyél egy bagázs történészt és műszaki-informatikus szakit, és add a kezükbe az időutazás technológiáját; mindezt álcázd egy ártalmatlan történész társaságnak, egy omladozó, hangulatos épületben.

Főhőseink olyan természetességgel ugranak vissza a krétakorba, vagy az I. világháború idejére, vagy éppen az alexandriai könyvtár leégésének napjára, ahogyan én a boltba szaladok le kenyérért. Dinókkal viaskodnak, égő papirusztekercseket mentenek, de a legtöbbször csak megfigyelnek és dokumentálnak, hogy hiteles információkkal hitelesíthessék és gazdagíthassák a történetírást.

Koncepcionális szinten jól össze van rakva a könyv, kissé talán túlságosan is patikamérlegen mért: van benne kellő mennyiségű románc és ármánykodás; jól eltalált a szerethető és az utálatos karakterek aránya; nem hiányoznak a bonyodalmak és a világpusztító rosszfiúk sem; és persze rengeteg a humor. Viszont a könyv a „szórakoztató” műfajhoz kötődő pejoratív vonásokat is hozza. A regény néha tényleg vicces, néha viszont elég erőltetett – sokszor voltak elcsépeltek a helyzetek, a riposztok nemkülönben. Összességében elég felszínesre és elnagyoltra sikerült, legyen szó a cselekményről vagy a karakterábrázolásokról. A cselekmény viszont pörgött, különösen azok a részek olvastatták magukat, amikor múltjáró történészek visszaugrottak az időben; végig lehetett száguldani a sorokon és pár órára tényleg tejesen kikapcsolt a valóságból.

Szóval vegyes az összkép; nekem ez mindenképpen komfortzónán kívüli olvasás volt, amit egyáltalán nem bántam meg – kikapcsolódásnak tényleg szuper, ha valami könnyed, agymosósra vágyom. Ami jelen körülmények között kimondottan valószínű, úgyhogy azt hiszem, kellő rápihenéssel a St. Mary krónikák többi részét is el fogom olvasni 🙂 A borítóét pedig újfent csillagos ötös jár, nagyon szépséges 🙂

A könyvet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak!

Értékelés: 3/5

Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON  és FACEBOOKON is! 🙂