Mindig zavarban vagyok, amikor klasszikusokról kell nyilatkozni: hogy tetszett? Pláne, ha olyan ikonikus íróról van szó, mint Hemingway. Vele kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy csupa nagybetűt kellene használni, mert talán az fejezné ki leginkább a modern irodalomban betöltött szerepének fajsúlyosságát, és azt a vehemenciát, amellyel az életét élte – legalábbis a róla szóló számtalan anekdota tükrében.
“Kitartás és küzdelem »Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger«” olvasásának folytatása
Hálistennek rengeteg jó könyvet olvastam mostanában; kaptam szép és kedves, gondolatébresztő és jó értelemben gyomorbavágó olvasmányélményeket is. Nevettem is, sírtam is. De ez a könyv… teljesen más dimenziókat nyitott, és olyan puha, biztonságos takaróként ölelt körbe a történet, amit már nagyon-nagyon rég nem éltem meg, és akkor is csak nagyon kevés alkalommal. Erősen kételkedem benne, hogy vannak szavak, melyek tisztességesen visszaadják azt az élményt, amit kaptam Erin Morgenstein új könyvétől, de azért próbálkozom. Igyekszem az áradozást visszafogni, és valami épkézláb véleményt megfogalmazni. Viszont a legelején leszögezném: ez a könyv valami csoda. De tényleg ♥
Nagyon szerettem ezt a szívmelengető könyvet, ami valójában egy családról szól, a különlegességét pedig az adja, hogy a család kutyája, Enzo meséli el a történteket. Enzo nem mindennapi ebzet: szentül hiszi, hogy a lelke sokkal inkább emberi – hogy ő valójában egy embertestbe szorult kutya. Imád tévézni, a kedvence a sportcsatorna, különösen az autóversenyzésért van oda. Meg a természet- és ismeretterjesztő filmekért. Egyszer látott egy dokumentumfilmet Mongóliáról, ahol abban hisznek, hogy egyes kutyák, akik erre fel vannak készülve, következő életükben emberként születnek le a Földre. Enzo innentől kezdve meg van róla győződve, hogy ő is a kevés kiválasztottak közé tartozik.
Már amikor először kezembe vettem, sejtettem, hogy ez egy megosztó könyv lesz. Kicsit tartottam tőle, mégis kíváncsi voltam – hogy egy újságíró dokumentumregénye mennyire fog magával sodorni; hogy miként lehet a (női) szexualitásról írni; hogy mennyire érint majd meg ez a három női történet. Akkora érzelemcunamira viszont nem számítottam, mint amit a könyv kiváltott bennem. Volt itt minden: elképedés, zavar, düh (nagyon nagy düh), szomorúság, cinkos összebiccentés. Kemény volt, felkavaró, meg is gyötört rendesen, ezért is vártam vele ennyit, hogy írjak róla, hogy legyen ideje leülepedni. Annyi biztos, hogy nem hagyott hidegen, hanem nagyon is hatott rám. Végül is, valahol ez (is) a jó könyv ismérve, nem?
Mióta megnéztem a Crown. c. sorozatot a brit uralkodócsalád életéről, rajongok mindenért, ami a királynővel kapcsolatos. Kapva kaptam hát a lehetőségen, hogy még többet megtudhassak az esküvőről és a ruháról. A könyv alcíme – „egy királyi esküvő története” – egy kicsit csalóka, mivel az esküvőről túlságosan sokat nem tudunk meg; a hercegnő (későbbi királynő) menyasszonyi ruhájának elkészítéséről valamennyit, de az is inkább csak keretet ad a történetnek. A tényleges cselekmény két hímzőnőről szó, akik részt vesznek a ruha készítésében, és akik egy sötét időszakban kötnek barátságot, ami aztán sokat segít nekik a háború utáni talpra állásban. Ennek ellenére a történet nagyon tetszett, magával ragadó, kellemes olvasmány volt.
Kegyetlen. Tűpontos. Zavarbaejtő. Szívkaristolóan őszinte.
Mielőtt tisztességesen elmesélném, miről is szól ez a nagyszerű könyv, le kell szögeznem, hogy kevés szívmelengetőbb dolgot tudok elképzelni, mint hogy egy édes-kedves labrador vezetett el egymáshoz két magányos kamaszt, akik keresik a helyüket a világban, és próbálnak megbirkózni az élet kisebb, vagy éppen nagyobb megpróbáltatásaival. Különösen azt szeretem ebben a motívumban – a nyilvánvaló tényen túl, hogy minden kedves a szívemnek, ami kutyás –, hogy végtelenül közhelyes, filmvászonra kívánkozó jelenet. Mégis, David Grossmann könyvében egyáltalán nem éreztem sem elcsépeltnek, sem nyálasnak – egyszerűen helye van, működik, és kész.
Egy szörnyű tragédia; egy megoldatlan rejtély; mérhetetlen gyász és tönkrement életek; és egy kislány, akinek végtelenül elege van mindebből.
Szívmelengető, értékes történet veszteségről, újrakezdésről, az olvasás és a barátság mindenen átsegítő erejéről.
Diana Bishop az alkímia történetével foglalkozó történész. Matthew Clairmont a fajok eredetét kutató genetikus professzor. A nő boszorkány, a férfi vámpír. Deborah Harkness impozáns, mondhatni monumentális trilógiája gazdag, történelmi pontossággal megrajzolt tabló kettejük szerelméről és egy titokzatos kéziratról, ami a természetfeletti fajok fennmaradásának kulcsát rejtheti.
Kis piros könyveskomód 