ifjúsági irodalom · kortárs · tudományos

Vagány kamaszlány világmegváltó kalandokkal» James Patterson és Chris Grabenstein: Max Eisntein – a zsenikísérlet«

20190917_071116Nem mindennapi ifjúsági regényt kaptam nemrég az Alexandra Kiadótól. Max – becsületes nevén Maxine – Einstein, a 12 éves árva zsenipalánta kislány élete látszólag hasonló mozzanatokból tevődik össze, mint bármelyik kiskamasz kortársáé. Játszik, iskolába jár, a barátaival tölti az időt. Nos, a hangsúly a LÁTSZÓLAGon van. Max ugyanis New York utcáin él család nélkül, és üres épületekben húzza meg magát más hajléktalanokkal együtt; intelligenciája az átlagnál jóval magasabb, ezért nem gyötri magát az általános és középiskolai tananyaggal, hanem rögtön egyetemre jár (meghekkeli a New Yorki Egyetem felvételi rendszerét – nincs is ennél hétköznapibb dolog a világon, ugye?). Imád sakkozni, és példaképe a híres tudós, Albert Einstein, akivel szívesen folytat képzeletbeli diskurzusokat. (Tudtátok, hogy szinte minden helyzetre fellelhető egy odaillő Einstein-idézet? Azt hittem, erre csak Coelho képes, vagy Micimackó :))

“Vagány kamaszlány világmegváltó kalandokkal» James Patterson és Chris Grabenstein: Max Eisntein – a zsenikísérlet«” olvasásának folytatása

Hírdetés
elgondolkodtató · kortárs · társadalomkritika

Identitáskeresés barátságtörténetbe csomagolva »Zadie Smith: Swing Time – Egymásnak születtünk«

IMG_20190518_182404_911A Swing Time vegyes élményt adott. Nem lett a kedvenc regényem, de mindenképpen megérte elolvasni; fontos kérdéseket boncolgató, erős történet, mégha a cselekmény sokszor lassan sodródik is.

“Identitáskeresés barátságtörténetbe csomagolva »Zadie Smith: Swing Time – Egymásnak születtünk«” olvasásának folytatása

dráma · elgondolkodtató · kortárs · lélektani · Romantikus · szépirodalom

Félrement életek míves tolmácsolásban »Ian McEwan: A Chesil-parton«

20190729_090100Adott egy fiú és egy lány. Egy tengerparti hotel. Egy kellemesen elköltött vacsora a nászutas lakosztályban. Egy baldachinos ágy az elképzelhetetlenül fehér ágytakaróval. Egy nagy szerelem. Valami mégis félresiklik – a vágy helyébe félelem, ki nem mondott gondolatok, elmérgesedő mondatok lépnek; és a végén: a romok, a darabokra tört közös jövő maradványai.

“Félrement életek míves tolmácsolásban »Ian McEwan: A Chesil-parton«” olvasásának folytatása

dráma · elgondolkodtató · ifjúsági irodalom · kortárs · lélekmelengető

Árral szemben »Holly Goldberg Sloan: 7esével«

IMG_20190612_083745_691Holly Goldberg Sloan könyvét legszívesebben minden kiskamasz, de tulajdonképpen életkortól függetlenül mindenkinek a kezébe nyomnám, hogy olvassa el; ebben a mai világban – ami bizonyos szempontból sokkal nyitottabb a másságra, mint néhány évtizede, más tekintetben viszont minden eddiginél kirekesztőbb –, nagy-nagy szükség van ilyen történetekre.  Ugyanis Willow története valami csodálatos. Annyi mindenre tanít, de mindenekelőtt: elfogadásra. Szeretetre és empátiára. Arra, hogy mindenkinek iszonyúan szüksége van egy olyan helyre, ahol biztonságban, otthon lehet; olyan emberekkel, akik körében feltétel szeretve, önmaga lehet.

“Árral szemben »Holly Goldberg Sloan: 7esével«” olvasásának folytatása

dráma · kortárs · novelláskötet · szépirodalom

Az ezerarcú nő/i gardrób»Brigitte Kronauer: A nő ruhái«

20190523_122746Brigitte Kronauer A nők ruhái című kötetében 26 történet kapott helyet, melyek a női élet stációin vezeti végig az olvasót. Látjuk a kislányt, aki áhítattal vegyes félelemmel nézi édesanyja barátnőit; a kamasz lányt, aki totálisan el van veszve, valahol a gyerek- és a felnőtt kor között félúton és alig várja, hogy szerelmes legyen végre; az immár magára talált fiatal nőt, aki kacéran bolondítja magába a férfiakat; majd az idős öregasszonyt, aki már nem vár túl sokat az élettől. A történetek attól lesznek igazán különlegesek, hogy mindegyik epizód egy-egy női ruhadarab köré szerveződik, ami jól szimbolizálja az adott élethelyzetet.

“Az ezerarcú nő/i gardrób»Brigitte Kronauer: A nő ruhái«” olvasásának folytatása

ifjúsági irodalom · kalandregény · kortárs · társadalomkritika

A tökéletlenség sokkal szórakoztatóbb »Helena Duggan: A tökéletes város«

20190613_073431Ha izgalmas, ötletes és kissé bizarr ifjúsági regényre vágytok, mindenképpen ajánlom A tökéletes várost! Felnőttfejjel is szuper kikapcsolódás, eredeti ötletekkel, talpraesett szereplőkkel és fontos mondanivalóval.

“A tökéletlenség sokkal szórakoztatóbb »Helena Duggan: A tökéletes város«” olvasásának folytatása

kortárs · misztikus, fantasztikus · Romantikus

Téren és időn túli romantika◊Kate Morton: Az órásmester lánya

20190704_195302-e1563527868555.jpgSzemet gyönyörködtető borító, mesterien szőtt cselekmény és feltárásra váró titkokkal teli oldalak – Kate Morton új regénye, Az órásmester lánya is varázslatosan sikerült, bár a szokottnál erősebb a misztikus vonal, már-már kísértethistóriába hajló elemekkel, és enyhén kesernyés utóízzel.

“Téren és időn túli romantika◊Kate Morton: Az órásmester lánya” olvasásának folytatása

dráma · kortárs · szociológia/antropológia

Nyomasztó, ismerős, kis magyar reality »Lugosi Viktória: Vándorhomár«

IMG_20190625_083535_815Arnold. Bori. János. Liza. Egy zöldséges. Egy banktisztviselő. Egy történelemtanár. Egy háziasszony. Látszólag semmi közös nincs bennük. De a város, ahol élnek, a rendszerváltás, amely megfosztja őket álmaiktól és lehetőségeiktől – mégis összeköti őket.

Olyan ez a fülszöveg, mint egy jól megvágott filmelőzetes. Adott öt, látszólag egymástól független szereplő, akiket  nem köt össze más, csak a város, ahol és a kor, amiben élnek. Szinte látom magam előtt, ahogy a vágóképeken sorjáznak a szereplők, mindenkinek az életéből csak felvillanásokat kapunk. A regény is valahogy így működik. Bár a végén kiderül, hogy a szereplők hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és kapunk egy kvázi kerek történetet, Lugosi Viktória könyve mégis megmarad egyetlen nagy pillanatképnek, a rendszerváltás kis (nagy?) magyar valóságáról.

“Nyomasztó, ismerős, kis magyar reality »Lugosi Viktória: Vándorhomár«” olvasásának folytatása

dráma · elgondolkodtató · kortárs · novelláskötet

Történetek, melyek nehezen eresztenek »Légrádi Gergely: Napfénytető«

20190530_093756 (1)Abban a szerencsében volt részem, hogy már megjelenés előtt olvashattam Légrádi Gergely Napfénytető című új novelláskötetét, ami a Könyvhétre jelenik meg a Jaffa Kiadó gondozásában. A könyv számomra olyan, mintha pillanatfelvételek sorozata lenne; a fél oldalas szösszenetek és a pár oldalas novellák egyaránt egy élesszemű szemlélő megfigyelései a körülötte lévő külső és belső világok történéseiről.

“Történetek, melyek nehezen eresztenek »Légrádi Gergely: Napfénytető«” olvasásának folytatása

újragondolás/ átdolgozás · ismeretterjesztő · képregény · kortárs · mese · novelláskötet

Girlpower a javából – mesehősnők utóélete és képregény a feminizmusról

20191203_103111Szuper girlpower csomagot kaptam nemrég a Cser Kiadó jóvoltából. Egy novelláskötet a  mesehősnők utóéletéről a happiend után, kortárs magyar írónők tollából; és egy képregény a feminizmus történetéről. Kíváncsi vagy, hogy tetszett? Olvass tovább! 😉

“Girlpower a javából – mesehősnők utóélete és képregény a feminizmusról” olvasásának folytatása