A 21. Század Kiadó KULT-sorozatának egyik legújabb kötete az elmúlt hetekben szinte szó szerint elárasztotta az instagramomat – Fleishman mindenhol ott volt. Bevallom, már több KULT-kötettel is pórul jártam: csalódás volt, és nem igazán értettem, miért a hatalmas szenzáció. Tartottam tőle, hogy ebben az esetben is erről lesz szó, de nem bírtam ellenállni: a sztori tényleg nagyon ígéretes és izgalmas, ráadásul mindig izgatja a fantáziámat, ha egy újságíró evez át prózaibb, irodalmi vizekre. Arról nem is beszélve, hogy ez a könyv – akárcsak a kiadó szinte összes könyve – már megint olyan gyönyörű, hogy csuda. Tehát belevágtam. S milyen jól tettem!
Azért nem ment ilyen egyszerűen a dolog, az első 20-30 oldal után félretettem, s csak másodszori nekifutásra kapott el Fleishmanék története. Adott egy frissen elvált, felső-középosztálybeli new-yorki pár, Toby és Rachel. A férfi májspecialista egy kórházban, a nő pedig a város egyik legsikeresebb reklámügynökségének alapítója és vezetője. Az életük magazinba illő volt: két gyerek, egy fiú és egy lány; menő lakás portással és káprázatos kilátással; elegáns nyaraló; drága autók. Meg állandó veszekedések, és úgy általában két össze nem illő ember, akik valaha szerették egymást, de az évek során hagyták, hogy egyre messzebbre sodródjanak.
Rachel kezdeményezte a válást, de Toby sem ellenkezett. Ennek ellenére szívesen tetszeleg a ’szegény szerencsétlen elhagyott férj’ szerepében, akinek az exe egy valódi hárpia: egy számító és törtető nő, káprázatos dühkitörésekkel és hisztirohamokkal, aki csak a külsőségeknek él, és egyre feljebb tör a társadalmi és üzleti ranglétrán – ahelyett, hogy a gyerekeivel törődne. Bezzeg Toby Fleishman rengeteg időt tölt a gyerekekkel, ő van készenlétben, hogy tízórait készítsen nekik és értük menjen az ezerféle különórára; ő nem adta el magát egy zsírosabb állásért, mert neki a betegei és a gyógyítói hivatás a legfontosabb.
Toby költözött el az egykori közös otthonból – éppen kezdi megszokni az új lakást, a szomorú üres tereket, és a rászakadt nagy szabadságot, amit javarészt arra fordít, hogy különféle randi appokon próbálja az életén és a férfiúi büszkeségén esett csorbát kiköszörülni.
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON és FACEBOOKON is! 🙂
Egy reggel a férfi arra ébred, hogy Rachel éjszaka beosont és a megbeszéltnél hamarabb áthozta a gyerekeket az apás hétvégére, majd pár nap múlva egyszerűen felszívódik: a telefonja kikapcsolva, az asszisztense pedig csak zavartan hebeg-habog. És ekkor a sanyarú sorsú férj sirámai még magasabb fokozatra kapcsolnak.
A regény fülszövege azt sejteti, hogy enne a sztorinak a középpontjában Toby Fleishman és az ő életközepi válsága, illetve szétesett házasságának kórtörténete áll. S valóban, a könyv nagyjából kétharmad része arról szól, hogyan boldogul Toby a két érzelmileg eléggé instabil gyerkőccel, a válás felett sajnálkozó ismerősökkel és kollégákkal, a frissen újrafelfedezett függetlenségével és szexuális életével, és a mindezt megsínylő, némileg szánalmas orvosi karrierjével. Mindezt okos, sziporkázó és vitriolos stílusban adja elő a szerző, és egészen nyugtalanító lenyomatot ad a new-yorki felső-középosztály életéről, és az élete közepén magát újra elvesztő, kereső generációról.
Mégis az az érzésem, hogy ez az egész csak egy ügyes csel, és a valódi hangsúly egészen máshol bújik meg. A regény számomra sokkal inkább szól Rachelről – mégha a nő csak az utolsó száz oldalon jut is szóhoz – és az általában emberi, de különösen a női lét küszködéseiről. A megfelelni akarásról, a magunkkal cipelt érzelmi traumákról, a valahova tartozás mindent felülíró vágyáról és saját szerethetőségünk bizonyításának mindenben ott rejtőző kényszeréről.
Ezért is gondolom, hogy a ‘Fleishman bajban van’ bizonyos szempontból tényleg zseniális. A történetvezetés akkora csattanóval vágja tarkón az olvasót, hogy pislogtam, és az az erős érzésem támadt, hogy a könyv első 300 oldala alibiként szolgál ahhoz, amiről igazán szólni akar, amit a szerző igazán mondani akar. Ráadásul nem egy szimpla „a lemez két oldala” típusú szerkezetről van szó. Egyrészt, az egyensúly eléggé Toby felé billen, hiszen Rachel csak a könyv utolsó negyedében kap szót. Másrészt, a könyvnek van egy tulajdonképpeni narrátora – egy semleges harmadik fél, Toby egykori legjobb barátnője, akivel a férfi a válás után újra felveszi a kapcsolatot. A kétgyerekes, kb. boldog házasságban élő ex-újságírónő nagyon jól fűszerezi a Fleishmanok duóját és sajátos, kettős perspektívát képvisel: Toby ismerőseként maga is a történet részese és alakítója lesz, ugyanakkor kívülálló narrátorként képviseli a női hangot, valamint a házasság-gyerek-kertvárosi minta férj/feleség&apa/anya szerepmodellekben valódi önmagát elvesztő negyvenes generáció rémületét.
A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!
Értékelés: 4,5/5
Kis piros könyveskomód 