„A vége az lett, hogy mégsem öltem meg magam.” A regény ezzel az egyszerű, mégis gyomorszorító mondattal indul. Első olvasásra itt rögtön le is tettem, arra gondolva, hogy én most éppen nem óhajtok senki halálvágyával foglalkozni, elég nyomasztó a helyzet a sajt világomban is, köszönöm. Aztán mégis visszavettem a könyvet, mert eszembe jutott az Utas és holdvilág utolsó mondata: ha az ember él, mégiscsak történhet valami. Azt a könyvet pedig nagyon, de nagyon szeretem, szóval ezt a fura áthallást követve adtam még egy esélyt a „Semmi lánynak”. És milyen jól tettem.
“Néha elég egy kedves szó, hogy láthatóvá válj»Jodi Taylor: Semmi lány«” olvasásának folytatása
Diana Bishop az alkímia történetével foglalkozó történész. Matthew Clairmont a fajok eredetét kutató genetikus professzor. A nő boszorkány, a férfi vámpír. Deborah Harkness impozáns, mondhatni monumentális trilógiája gazdag, történelmi pontossággal megrajzolt tabló kettejük szerelméről és egy titokzatos kéziratról, ami a természetfeletti fajok fennmaradásának kulcsát rejtheti.
Kamaszkorom óta odavagyok a boszorkányokért. Azt hiszem, a Bűbájos boszorkák tévésorozattal kezdődött – kerestem a helyemet az iskolában, az életben és jó volt hinni ezekben a különleges nőkben, akik bátran élik az életüket (és nap mint nap megküzdenek a gonosszal, de ez csak mellékes). Azóta persze sok év eltelt, és a boszorkányos rajongás is megszelídült, de azért megmaradt. Éppen ezért Kiss Judit Ágnes könyve nagyon meg tudott szólítani, szuper élmény volt olvasni.
Szemet gyönyörködtető borító, mesterien szőtt cselekmény és feltárásra váró titkokkal teli oldalak – Kate Morton új regénye, Az órásmester lánya is varázslatosan sikerült, bár a szokottnál erősebb a misztikus vonal, már-már kísértethistóriába hajló elemekkel, és enyhén kesernyés utóízzel.
Kis piros könyveskomód 