újrakezdés-történet · könnyed · lélekmelengető · romantikus irodalom

Mindenkiben rejtőzik egy kis művészet »Lucy Dillon: A fénysugár«

IMG_20200808_074950 (1)Lucy Dillon regénye a címéhez híven valódi kis fénysugár – végtelenül kedves történet az újrakezdésről, a barátságról és persze egy kicsit a szerelemről is. Megmelengeti az ember szívét-lelkét és rávilágít, hogy a maga módján mindenben és mindenkiben ott rejtőzik a művészet – hogy ezzel a címkével nem egy fennkölt ideát kell keresnünk, sokkal inkáb az élet apró örömeit; mert az élet bármilyen egyszerű megnyilvánulása, egy kávézás-sütizés, egy jó beszélgetés vagy egy közösségi összefogással megszervezett esemény is maga lehet a színtiszta művészet – csordultig tele kreativitással, színekkel, formákkal.

Lorna harmincvalahány évesen visszaköltözik gyerekkora egykori színhelyére – megveszi a helyi kis galériát, s beköltözik a felette lévő tágas lakásba. A lány szeretné teljesen újrahangolni az erősen hullámzó színvonalú, főként turistacsalogató csetreszeket árusító helyet: feltett szándéka, hogy visszakapcsolja a művészetet a városi közösség vérkeringésébe és a galériát a helyi kulturális élet központjává teszi. Az új vállalkozás elég sok kihívást tartogat – a nehézségek leküzdésében kezdetben egy apró tacskólegény lesz az egyetlen társa, aki mindentől megijed és csak akkor érzi magát biztonságban, ha az autóüveg mögül ugathat bele a nagyvilágba.

Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON  is! 🙂

Új kutya, új lakás, új vállalkozás – Lorna körül hirtelen minden megváltozik. Végtelenül élvezi a magányt; hogy életében először igazán önmaga ura lehet, és végre minden a helyére kerül. Természetesen ez az idilli állapot nem tarthat sokáig, a csendesen folydogáló hétköznapok hamar nyüzsgővé, a letisztult terek pedig némileg túlzsúfolttá válnak: váratlanul berobban a lány régi barátnője, aki átmeneti lakótársból tartós társbérlővé válik. Emellett Lorna nővérének családjában is kisebb érzelmi zűrzavar támad, így unokahúga is a kis galéria állandó kisegítője és vendége lesz. S ha ez még nem lenne elég, a lány megismerkedik egy zárkózott helyi festőnővel – Lorna célja kezdetben csak annyi, hogy kicsikarjon egy életmű-kiállítást az idős asszonytól, azonban váratlan, különleges barátság alakul ki közöttük, melyet egy közös művészeti projekt fon még szorosabbá.

Nagyon szerettem ebben a történetben, hogy míg a legtöbb esetben a szereplők a lehető legmesszebbre futnak a múltjuk és félelmeik, kudarcaik elől, Lorna éppen azon a helyen kezdett új életet, ahová annyi szomorú emlék köti. Édesanyja híres grafikus volt, s a lány amióta az eszét tudja, az ő örökségét, az alkotói vénát keresi magában – sikertelenül. Ezért dönt úgy, hogy ha festőként vagy szobrászként nem is boldogul, egy galéria tulajdonosaként talán rátalálhat az önmagában rejtőző művészetre.

IMG_20200813_082806

A családi emlékek mellett a lányt egy kamaszkori beteljesületlen szerelem is kísérti: hiába jöttek-mentek a futó kapcsolatok a lány életében, mindig is az egykori szomszéd srác volt „A férfi” Lorna életében, akihez mindenkit viszonyított, s akit titkon keresett minden partnerében. Mit ad Isten, a férfi nemrég szintén visszaköltözött vidékre, hogy jól menő londoni munkáját feladva segítsen a családi gazdálkodásban. Kettejük kapcsolatában borítékolható a happy end, mégis jólesett olvasni, ahogyan az egykori kamasz-esetlenséget leküzdve felnőttként újra megismerkednek egymással, tisztázzák a régi sérelmeket és félreértéseket, és adnak egy második esélyt kettejüknek.

Bár a regényben a művészet, a barátság és a szerelem is bőven szerephez jutott, számomra mégis elsősorban a bátorságról szólt ez a kedves, szívmelengető történet – hogy mekkora bátorságot jelent új dolgokba kezdeni, új embereket beengedni az életünkbe, különösen idősebb korban, vagy újra bízni egy korábbi csalódás után. Lorna és a festőnő barátsága csodálatos példája annak, hogy az élet mindig meglepheti az embert valami váratlannal, valami különlegessel – ha van merszünk kinyitni előtte az ajtót. Mindkét nő rengeteget kapott egymástól: Joyce a hosszú évek alatt maga köré emelt falakat bontotta le és a zárkózott, kiábrándult, tökéletesen színtelen öregasszony álcája alól elősejlett az a rendkívüli művész, aki örvénylő színekkel és formákkal látja maga körül a világot. S a segítségével Lorna is rátalált arra a művészre, akit olyan kétségbeesetten keresett magában: aki ugyan kevésbé egyértelmű módon alkot, mint egy festő vagy egy szobrász, mégis képes arra, hogy nagyszerű, kreativitással és örömmel teli dolgokat hozzon létre – és ettől egy cseppet sem értéktelenebb, sőt.

A könyvet nagyon köszönöm a General Press Kiadónak!


Értékelés: 4,5/5

4komod

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s