Mielőtt tisztességesen elmesélném, miről is szól ez a nagyszerű könyv, le kell szögeznem, hogy kevés szívmelengetőbb dolgot tudok elképzelni, mint hogy egy édes-kedves labrador vezetett el egymáshoz két magányos kamaszt, akik keresik a helyüket a világban, és próbálnak megbirkózni az élet kisebb, vagy éppen nagyobb megpróbáltatásaival. Különösen azt szeretem ebben a motívumban – a nyilvánvaló tényen túl, hogy minden kedves a szívemnek, ami kutyás –, hogy végtelenül közhelyes, filmvászonra kívánkozó jelenet. Mégis, David Grossmann könyvében egyáltalán nem éreztem sem elcsépeltnek, sem nyálasnak – egyszerűen helye van, működik, és kész.
Kategória: ifjúsági irodalom
A könyvekben mindig vigaszra találsz »Cath Crowley: Szavak kékben«
Szívmelengető, értékes történet veszteségről, újrakezdésről, az olvasás és a barátság mindenen átsegítő erejéről.
“A könyvekben mindig vigaszra találsz »Cath Crowley: Szavak kékben«” olvasásának folytatása
Vagány kamaszlány világmegváltó kalandokkal» James Patterson és Chris Grabenstein: Max Eisntein – a zsenikísérlet«
Nem mindennapi ifjúsági regényt kaptam nemrég az Alexandra Kiadótól. Max – becsületes nevén Maxine – Einstein, a 12 éves árva zsenipalánta kislány élete látszólag hasonló mozzanatokból tevődik össze, mint bármelyik kiskamasz kortársáé. Játszik, iskolába jár, a barátaival tölti az időt. Nos, a hangsúly a LÁTSZÓLAGon van. Max ugyanis New York utcáin él család nélkül, és üres épületekben húzza meg magát más hajléktalanokkal együtt; intelligenciája az átlagnál jóval magasabb, ezért nem gyötri magát az általános és középiskolai tananyaggal, hanem rögtön egyetemre jár (meghekkeli a New Yorki Egyetem felvételi rendszerét – nincs is ennél hétköznapibb dolog a világon, ugye?). Imád sakkozni, és példaképe a híres tudós, Albert Einstein, akivel szívesen folytat képzeletbeli diskurzusokat. (Tudtátok, hogy szinte minden helyzetre fellelhető egy odaillő Einstein-idézet? Azt hittem, erre csak Coelho képes, vagy Micimackó :))
Árral szemben »Holly Goldberg Sloan: 7esével«
Holly Goldberg Sloan könyvét legszívesebben minden kiskamasz, de tulajdonképpen életkortól függetlenül mindenkinek a kezébe nyomnám, hogy olvassa el; ebben a mai világban – ami bizonyos szempontból sokkal nyitottabb a másságra, mint néhány évtizede, más tekintetben viszont minden eddiginél kirekesztőbb –, nagy-nagy szükség van ilyen történetekre. Ugyanis Willow története valami csodálatos. Annyi mindenre tanít, de mindenekelőtt: elfogadásra. Szeretetre és empátiára. Arra, hogy mindenkinek iszonyúan szüksége van egy olyan helyre, ahol biztonságban, otthon lehet; olyan emberekkel, akik körében feltétel szeretve, önmaga lehet.
“Árral szemben »Holly Goldberg Sloan: 7esével«” olvasásának folytatása
A tökéletlenség sokkal szórakoztatóbb »Helena Duggan: A tökéletes város«
Ha izgalmas, ötletes és kissé bizarr ifjúsági regényre vágytok, mindenképpen ajánlom A tökéletes várost! Felnőttfejjel is szuper kikapcsolódás, eredeti ötletekkel, talpraesett szereplőkkel és fontos mondanivalóval.
“A tökéletlenség sokkal szórakoztatóbb »Helena Duggan: A tökéletes város«” olvasásának folytatása
Mese a bátorságról »Lucy Strange: A világítótorony legendája«
A történet főhőse Petra, egy kedves, visszahúzódó, álmodozó kislány, aki nővérével és szüleivel él az angliai partvidéken. Életét a vad tengerparti szelek, a sós tengerillat, a szabad láthatár és a világítótorony ismerős sziluettje keretezi – édesapja a tengerparti falu világítótornyának őre. Petra mindennapjaiban bűbájos természetességgel fonódik össze a valóság és a misztikum; ebben a különleges környezetben könnyen valóságosnak tűnnek a tengeri legendák – mi sem természetesebb, hogy kővé vált nővérek segítik a hajókat, hogy szerencsésen partot érjenek.
“Mese a bátorságról »Lucy Strange: A világítótorony legendája«” olvasásának folytatása