A kulcsszó: romantika és misztikum. Bauer Barbara új regényében két párhuzamos szerelem történetét követhetjük nyomon, melyek egy titokzatos piros bőrkötéses könyv révén kapcsolódnak össze. Szerelem, boszorkányság, születés és halál körül forog minden ebben a regényben, melyhez a díszletet az 1728-as szegedi boszorkányperek adják.
Ha valaki nem hisz a lélekvándorlásban, akkor talán jobb is, ha most abbahagyja az olvasást. De ha nem áll távol Tőled a gondolat, hogy a lélek több életet is végig él, különböző testben, más-más korokban; továbbá azt se bánod, ha egy történet nyomokban mágikus-misztikus-boszorkányos elemeket tartalmaz, akkor nagyon fog tetszeni!
Bauer Barbara regénye két idősík történéseit fűzi össze, kétszáz év távlatából. 1728. július 23-án Szegeden, az azóta Boszorkányszigetnek nevezett területen tizenkét embert – hat férfit és hat nőt – égetnek el máglyán, boszorkányság vádjával. Napra pontosan kétszáz évvel később, 1928. július 23-án Szentirmai Róza háza porig ég egy Istenháta nevű kis faluban. Véletlen?
Szentirmai Róza tizenéves fiával, Janóval él az Isten háta mögött. Bábaként dolgozik; mesterségét édesanyjától örökölte, aki pedig az ő anyjától – Róza női felmenői ugyanis több nemzedékre visszamenőleg bábaként és javasasszonyként segítették a falubeliek életét. A lányt tisztelet és megbecsülés övezi, mégis, mindenki tudja róla, hogy ő különleges. Egyesek szerint egyenesen: boszorkány. Aki nemcsak az újszülöttek világrajövetelét segíti. A helyiek az esküvőkre is őt hívják, a bőséges gyermekáldásért, szerelmi bánat esetén pedig tanácsért és bűbájért keresik fel.
Róza maga sem tudja, hányadán áll boszorkányságával, különleges képességeivel. Hiszi is, meg nem is. Megerősíteni is tudná, de cáfolni is. Leginkább nem törődik vele, csak teszi a dolgát, nap nap után.
“De volt idő – nézett mélyen a szemembe –, hogy a bábák munkájában több volt a babona, mint a tudás. A születéstől a halálig terjedt a szerepük. És tudnod kell, hogy a hiedelmek, a babona és a mágia nem ok nélkül volt jelen. De nem lehet mindenki boszorkány!”
Egy éjjel különös álmot lát: máglyán égetik el, a legnagyobb fájdalmak között. Majd arra riad, hogy ég a feje felett a ház. Másnap a romok között egy különös, piros bőrkötéses könyvecskét talál, benne réges-régi receptekkel, jegyzetekkel, melyeket hajdanélt javasasszonyok és bábák hagytak az utókorra. A könyv utolsó bejegyzése egy vörös tintával írt búcsúlevél – egy csodálatos szerelmi vallomás.
A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Róza egy hirtelen ötlettől vezérelve maga is beleír a könyvbe. S legnagyobb döbbenetére válasz érkezik. Nem is akárhonnan, hanem kétszáz évvel ezelőttről, a máglyahalált halt Anna kedvesétől, Imrétől. A történet innentől szippant be igazán – ez az a pont, amikor a maradék szkepticizmust is el kell engedni, s csak hagyni, hogy vigyen a történet, ahova csak akar. Ha ezt megtesszük, elmerülős, se hall, se lát olvasós élményben lesz részünk.
“Tükrök, rólad visszavert képek, soha ne hagyd, hogy megszédítsenek. Állj meg, és nézz rá a valóságra. Ne sajnáld az időt arra, hogy magadba nézz.”
Miközben feltárul Imre és Anna kétszáz évvel ezelőtti tragikus története, végigkövethetjük Róza és ’se veled-se nélküled’ szerelmese, Miklós kapcsolatának kibontakozását is.
Összességében egy nagyon szép, lírai szerelmes történetet kaptam, különleges női sorsokkal. Valamint részletgazdag és érzékletes történelmi tablót, ahogy bejártam a szereplőkkel Szeged gyönyörű városát (ami amúgy is nagyon kedves a szívemnek): a nyüzsgő alkonyi piacot, a patinás Virág cukrászdát és a hátborzongató Boszorkányszigetet. A végkifejlet nem volt meglepetés, mégis jó volt belefeledkezni a történetbe.
A könyvet köszönöm a Jaffa Kiadónak!
“Anyám azt mondta, az élet igazsága az ismétlődésben rejlik.”
Értékelés: 4/5
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON és FACEBOOKON! 🙂
Kis piros könyveskomód 