Brigitte Kronauer A nők ruhái című kötetében 26 történet kapott helyet, melyek a női élet stációin vezeti végig az olvasót. Látjuk a kislányt, aki áhítattal vegyes félelemmel nézi édesanyja barátnőit; a kamasz lányt, aki totálisan el van veszve, valahol a gyerek- és a felnőtt kor között félúton és alig várja, hogy szerelmes legyen végre; az immár magára talált fiatal nőt, aki kacéran bolondítja magába a férfiakat; majd az idős öregasszonyt, aki már nem vár túl sokat az élettől. A történetek attól lesznek igazán különlegesek, hogy mindegyik epizód egy-egy női ruhadarab köré szerveződik, ami jól szimbolizálja az adott élethelyzetet.
Szerintem zseniális ez az ötlet, hogy női ruhadarabok köré szerveződik a kötet: akár bevalljuk, akár nem, a nők életében bizony meghatározó szerepet tölt be az öltözködés; bizonyos ruhadarabok pedig hitelesen működnek a nőiség, a női életút szimbólumaként. Egy kantáros kötényruha a kislányt, a csipkés hálóing az érett nőt, a kényelmes otthonka pedig az idősödő hölgyet juttatja eszünkbe. Persze ezek most a legközhelyesebb példák, az írónő ennél fantáziadúsabb és kevésbé egyértelmű darabokkal játszik: egy „tavaszi zöld” pulóverrel, szikrázó arany tűsarkú cipővel, vagy éppen magával a meztelenséggel.
A kötet antropológiai, szociológiai szempontól is érdekes gondolatkísérlet: mennyire ragaszkodunk a minket körbevevő tárgyakhoz, mennyiben azonosulunk velük vagy hagyjuk, hogy meghatározzanak minket – legyen szó akár egy ruhadarabról, akár egy ezüst teáskannáról.
Nagyon tetszik, ahogy a könyv rájátszik arra a gondolatra, hogy valójában életünk során sokféle szerepet öltünk magunkra, melyeket a ruhadarabokkal együtt kedvünkre fel-és levehetünk, cserélgethetünk. S sokszor magunk sem tudjuk, melyik az igazi, vagy sokkal inkább: nélkülük vagyunk-e valakik.
A történetek lazán kapcsolódnak össze, annak ellenére, hogy egyetlen főszereplő, Rita életét követhetjük végig. A narrátor személye azonban nem midig egyértelmű: nézőpontokkal éppoly könnyedén zsonglőrködik az írónő, mint a valósággal és a szürrealitással. A stílus néhol Bulgakov mágikus realizmusára, néhol pedig Örkény groteszkjére emlékeztetett. De mindegyik történetet körbelengi valamilyen finom női melankólia – legalábbis úgy képzelem, hogy férfiak nem tudnak így érezni; ilyen szomorkás mosollyal, egyszerre cinikusan és büszkén csak egy nő tud visszatekinteni az életére, és elmerengeni a szerelmein, a vágyain és a kudarcain.
Érdekes kaland volt ezt a kötetet olvasni: voltak olyan történetek, melyeket nagyon szerettem, akár többször is újraolvastam, nehogy akárcsak egyetlen apró utalás, vagy finom irónia is elkerülje a figyelmemet. De voltak olyan írások is, amelyeket inkább átlapoztam, annyira távolinak és érthetetlennek tűntek. Szerencsére az előbbiből volt több.
A kedvenc történetem kétségkívül a „Susanna a kádban”, ami furcsa mód nem ruhákról, hanem a meztelenségről szól: a még gyerek Rita lenyűgözve „lesi meg” minden este a szemközti házban lakó professzornőt, ahogyan a kádban divatlapokat olvasgat. Van valami, ami hihetetlenül vonzza a kislányt a felnőtt nőben: abban, ahogyan a híresen intelligens, értelmes nő örömét leli a felszínes, semmitmondó divatlapok lapozgatásában. Ez a – mai szóval énidő – lenyűgözi a kislányt. Akárcsak az érett női test buja domborulatai – persze ez a történet itt most nem a testiségről szól, hanem a sürgető kívánságról: ahogyan egy kislány várja, hogy nővé váljon végre, felnőtté, akinek ugye annyival többet lehet, mint egy gyereknek, akinek az élete annyival izgalmasabb.
„Ám akkoriban, gyerekkoromban, az ablaknál, legszívesebben professzornő szerettem volna lenni, aki mindennap, amikor esténként alkonyodni kezd, a kádjában a divatlapokat a bennük lévő összes szépséggel titokzatos, filozofikusnak nevezett tevékenységgel felszívja. Senki sem zavarhatott bennünket. Senki sem figyelt. Így úszott el locsogva az örökkévalóságba az idő.”
Végezetül álljon itt némi információ a szerzőről, akit bevallom, nem ismertem A nők ruhái előtt.
Brigitte Kronauer (1940) német író, esszéista, 1974 óta Hamburgban él. Első regényével, Mühlenbeck asszony a dolgozócellában (1980), azonnal nagy figyelmet keltett. Azóta több regénye, elbeszélése, esszéje és tanulmánya jelent meg. 2005-ben megkapta a legjelentősebb német irodalmi elismerést, a Georg Büchner-díjat.
A könyvet köszönöm a Typotex Kiadónak!
Értékelés: 4/5
Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON és FACEBOOKON! 🙂 🙂
Kis piros könyveskomód 