könyvértékelő

Újrateremteni önmagadat »Tara Westover: A tanult lány«

IMG_20190929_160710_547Nehezen találok szavakat, egészen elképesztő ez a könyv. Nagy kíváncsisággal vágtam bele, mert meglehetősen ellentmondásos véleményeket olvastam róla. Az biztos, hogy én a pro oldal mellett teszem le a voksomat: mélyen megérintett, elgondolkodtatott Tara Westover története. Elgondolkodtató, szemléletformáló, nagyon erőteljes könyv!

Tara és családja Idaho hegyeiben élt teljes elszigeteltségben. A lány egy hithű mormon család hetedik gyermeke; édesapja kormányellenes nézeteket vall, és teljességgel elzárkózik a társadalomtól és annak intézményeitől. A gyerekek nem jártak iskolába; elutasítják az állami egészségügyet, ezért se védőoltást, se semmilyen más orvosi ellátást nem kaptak; mind otthon születtek, bába segítségével, s a hét gyerek közül négy anyakönyveztetve sincs.

A család egy roncstelepből él, illetve abból, hogy az édesapa és a fiútestvérek építkezéseken dolgoznak. A gyerekek, a legkisebbek is, apjuknak segítettek a roncstelepen, ami korántsem nevezhető biztonságos munkának – csak úgy rekedne az acélcsövek és rozsdás autóalkatrészek. De erre később még visszatérek! Tara édesanyjának is sokat segített fiatalkorában, aki a környék bábája és füvesasszonya – szüléseknél segédkezik, és gyógynövényes készítményekkel látja el a környékbeli mormon családokat, akik szintén elzárkóznak az orvosoktól, állami kórházaktól (mindez a család számára mellékes keresetet, később pedig a fő bevételi forrást is jelenti).

Tara apja szinte egész életében a világvégére készült – hatalmas készleteket halmoztak fel benzinből, élelmiszerből, fegyverekből, hogy ha beköszönt a káosz, biztosítva legyen a család túlélése. Tara úgy nő fel, hogy a végítéletet valós fenyegetésként éli meg, és ez a kíváncsisággal vegyes rettegés, ez az állandó készültség alapjaiban határozza meg a mindennapjait.

Szóval a roncstelep. Az a rengeteg sérülés, és azok a hajmeresztő balesetek! A családfő elvakult hitében teljes meggyőződéssel hirdeti, hogy ami a családdal megtörténik, az Isten akarata – legyen szó robbanásról, súlyos agykárosodásról, szemsérülésről vagy égésről, végtagvesztésről. Kivétel nélkül minden esetben az otthoni gyógyulást választják. Na, elsősorban ezek voltak azok a részek, amikor erősen emlékeztetnem kellett magam, hogy ez tényleg igaz történet, ilyen megtörténhet a 21. században…  A maga nemében egyébként lenyűgöző, hogy annyi viszontagságon át a család életben és hozzávetőleges épségben maradt…

Tara 17 évesen teszi be a lábát először iskolába – nyilván teljesen önszántából. A család elszigeteltségét Tara egyik bátyja töri meg azzal, hogy elhatározza: főiskolára megy. Tara idősebb bátyjai korábban is költöztek már el a családi otthonból, hogy a maguk lábára álljanak, Tyler azonban az „ellenséges oldalra” állt: csak úgy tudott továbblépni, hogy megszakított minden kapcsolatot a családjával. Kivéve Tarával, akinek egyre többet mesélt új életéről és szép lassan a lány is elkezdett egy másmilyen életre, másmilyen jövőre vágyni.

IMG_20191006_160742_978

Tara a sikeres felvételi teszttől a doktori cím megszerzéséig kemény, viszontagságos, embert próbáló utat járt be. Ahhoz, hogy elérje a saját maga által kitűzött célokat, végül teljesen hátat kellett fordítania a családjának. Maga mögött kellett hagyni mindent, ami a korábbi életét meghatározta – gyakorlatilag teljesen újra kellett formálnia a meggyőződéseit, a hitét, a gondolkodásmódját.

Azt hiszem, a legkeményebb az volt ebben a regényben, amikor Tara elkezdett abban a köztes állapotban létezni, amikor félúton volt a családja és a régi élete; valamint az új, tanult élete között. Nagyon megrázó volt ez az útkeresés. Ahogyan már tisztán látta családja túlkapásait és irracionalitásait; ugyanakkor mély szeretettel és ragaszkodással fordult feléjük. Ahogyan próbálta még önmagát is hitegetni, hogy a két világ igenis megférhet egymás mellett – hogy otthon lehet mindkét világban.

Sokaktól olvastam, hogy a regénynek nincs irodalmi értéke – pusztán visszaemlékezés, a valóság tényszerű dokumentálása. Az biztos, hogy sok helyen már-már kényszeresen ragaszkodott a szerző az események aprólékos, hiteles dokumentálásához – ezt a legjobban azok a lábjegyzetek mutatják, amikor magyarázza, melyik családtagja miként emlékezett egy-egy eseményre. Ilyenkor azt éreztem, hogy ez a regény nem is elsősorban nekünk, mezei olvasóknak íródott, hanem Tara sokkal inkább önmagának írta le a történetet, amolyan terápiás jelleggel, hogy segítsen feldolgozni a múltat. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez egy jól, szépen megírt könyv; jól követhető, sodró lendületű. Nehezen ereszt.

De mindenekelőtt ez egy elképesztően bátor könyv! Micsoda bátorság kellett ahhoz, hogy ezt a törtnetet Tara Westover emberek milliói elé tárja, pellengérre állítva az életét, annak legapróbb részleteit is?! Egy olyan világra mutat rá, amiről sokan nem is hisszük, hogy létezik, létezhet. Szóval. Ez egy példamutató, erősen szemléletformáló, nagyon fontos könyv. Olvassátok!

A könyvet és az élményt nagyon köszönöm a Partvonal Kiadónak!


Értékelés: 5*/5

5komod


Ha szívesen olvasnál a többi könyves élményemről is, kövess INSTAGRAMON  is! 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s